Egymás szemében – a magyar mobilitás

Sokat beszélgettünk az Erasmus-projektek kapcsán kollégáimmal, legtöbbet azonban Varga-Pintér Katalinnal, aki ennek az egész szervezésnek a szíve-lelke. Arra jutottunk az előkészületek során, hogy a legnagyobb teljesítmény egy-egy ilyen mobilitásban talán az, hogy olyan európai országokból is jönnek hozzánk egy-egy hétre gyerekek és kollégák, ahol meglehetősen sarkított kép él Magyarországról. Tamási pedig, mint a mesehősök közül a legkisebb fiú, vállalja a küldetést, és megmutatja mindenkinek, aki eljön ide hozzánk, hogy mennyire más a valóság, mint az általuk valósnak vélt kép.

Hosszúra sikerült most ez a bevezető, de ígérem, keretes lesz a szerkezet. 2023. március 23-29. között Tamási adott otthont az Erasmus + „Time to renew” elnevezésű projektjének, melyben négy ország (Dánia, Franciaország, Portugália – Azori-szigetek és Tamási révén Magyarország) vesz részt.

Érkezéskor már éreztük, hogy jó lesz ez a csapat, és ez be is bizonyosodott a mobilitás során. Igyekeztünk úgy összerakni a programot – ennek oroszlánrészét persze Kata végezte – , hogy minden ből mutathassunk egy kis szeletet.

Így aztán elmentünk Tihanyba, megcsodálták a Balatont, utaztunk a komppal – igaz, volt olyan, aki csak odafelé fért fel, visszafelé más megoldásra volt szükség, de hát ezek a váratlan pillanatok is erősítik az idegrendszert és a szervezőkészséget. A tapolcai tavasbarlang egyértelműen favorit volt a csapat számára, de valószínűleg az ott dolgozók sem felejtik el a portugál kolléganők viharos, hangos, és idegeneket is könnyes nevetésre fakasztó megérkezését a csónakon.

A vasárnap a fogadó családoké volt – valójában a többi, csak ezen a napon reggeltől estig ők szerveztek programot a gyerekeknek. Ezek az Erasmus + projektek ugyanis úgy működnek, hogy a hozzánk érkező gyerekek családoknál laknak, és ők gondoskodnak róluk a projekt időtartama alatt. A kirándulásokon együtt vagyunk, de este a fogadó családnál vannak a vendégek. Nem kis terhet ró ez egy-egy családra, és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a vállalkozó kedvűeknek, amiért olyan odaadóan, szinte családtagként tekintettek a hozzájuk érkező és szó szerint bekuckózó külföldi gyerekekre. Voltak olyan családok is, akiknél túltengett a vállalkozó kedv, és két, sőt, az egyik család három gyereket is befogadott. Ők valószínűleg átgondolják ezt jövőre.

A programok során figyelmet fordítottunk arra, hogy valamilyen módon egyenlő arányba kerüljön a kultúra és a szórakozás, a tudomány és a kapcsolatépítés. Ezért aztán a második kiránduláson először Pakson tekintettük meg az atomerőmű látogatóközpontját és múzeumát, ahol egy csomó érdekességet tudhattunk meg. A tudással felvértezve indultunk tovább a vadul és makacsul zuhogó esőben Révbérpusztára, ahol finom magyaros ebéddel és lovasbemutatóval vártak bennünket. Az időjárás egyáltalán nem volt kooperatív, mert egész idő alatt zuhogott, ömlött, fújt a csípős szél. Ennek ellenére, a „Show must go on” jegyében megtartották a lovas programot, mindent hősiesen végig csináltak, még a puszta-ötöst is, bár én tisztán láttam, hogy a lovaknak remegett a szája és vacogott a foga.

A két iskolai nap szintén eseménydús, volt, hiszen az elsőn a bemutatkozást követően néptáncbemutató és táncház, valamint magyar nyelvlecke várta az érdeklődőket. Ebéd után a magyar házigazda gyerekek végig vezették vendégeinket az iskolán, majd izgalmas kincskeresés következett, melynek során vegyes csapatokban bejárták a város központját.

A második iskolai nap egyben az utolsó nálunk nap is volt, ezért aztán ezt is igyekeztünk eseménydússá varázsolni. A gyerekek játékos kvízversenyen vettek részt, karaokeztak, táncoltak önfeledten, a tanárok pedig a Dám Pontban találkoztak városunk polgármesterével, Porga Ferenccel, aki megtisztelt bennünket jelenlétével, és még idegenvezetést is tartott. Ennek a megkoronázásaként a kiállítóterem ablakából még hóviharról is készülhettek képek és videók.

Az ebédet egy piknik formájában oldottuk meg ,ez már egyfajta hagyomány, hogy az utolsó napon a szülők magyaros vagy magyaros jellegű ételeket készítenek, és azokkal kínáljuk meg a vendégeket.

A gyerekeink kreatívan és roppant szerethető módon bizonyították a legendás magyar vendégszeretet fennmaradását és folytonosságát.

Minden külföldi gyerek és minden külföldi kolléga egybehangzóan állította a búcsúvacsorán, és a kora reggeli búcsúzásnál, hogy teljesen beleszerettek a városba, az országba, és megváltozott a véleményük az előzetes információkhoz képest. Bátran mondhatjuk tehát a gyerekeknek és a családoknak, hogy ezek a vendégek hazatérve csakis jó hírünket viszik, így ők- ha közvetve is – erre a rövid időre országunk nagyköveteivé váltak. Küldetés teljesítve!