Különleges fény az Északi-tengeren

Új tanév, régi-új projektek a Bériben. AZ Erasmus+ Time to renew elnevezésű projekt, melyben Dánia, Franciaország és Portugália a partnereink, folytatódott szeptemberben. 10 diák és 3 kísérőtanár utazott Dániába szeptember 28. és október 3. között.
A béris diákok most is családoknál laktak, és ez egy olyan lehetőség, amely az egyik legfontosabb elem az ilyen projekteknek. Egy család befogad egy hétre egy (vagy több) gyereket egy másik országból, és így azon a héten együtt léteznek. Megvan ennek a maga utánozhatatlan szépsége, és természetesen az árnyoldala is. Szép, mert nem turistaként, hanem „testközelből” találkozunk egy másik kultúrával, megtapasztaljuk, miben különbözünk, és miben vagyunk félelmetesen hasonlóak. Abban például, hogy ha nem készülünk el időben, akkor elkésünk az iskolai programról. Nem is egyszer. De mivel ez a házigazdák felelőssége, megtanulnak együttműködni a partnerekkel.
A közös kirándulások során is vegyes csapatokban dolgoztak a gyerekek, amely nemcsak a nyelvgyakorlást, hanem a csapatmunka erősítését is szolgálta. Így oldottak meg feladatokat Osterildben, a szélerőműnél, így vezették végig őket a bunkermúzeumban Hanstholmban. Szintén vegyes csapatok járták be Skagenben a festménykiállítást, amely így egyáltalán nem volt unalmas, sőt, érdekes volt. A két tenger – a Balti-tenger és az Északi-tenger – találkozási pontjánál együtt küzdöttek az időjárás támadásaival és együtt fotózták a fókákat a parton. A családi napon különböző programokat szerveztek a családok a gyerekeknek, és itt is gyakori, hogy néhány család összefog, és együtt mennek olyan helyekre, amelyeket szeretnének megmutatni a náluk vendégeskedő diákoknak. Mire az utolsó nap elérkezett, a gyerekek már barátokként ültek az iskolai programon az asztaloknál, és mivel a nyelv nem jelentett akadályt, a barátságok is gyorsan kialakultak.
Együtt készítettek például ebédet, a házigazda dán gyerekek megtanítottak nekik három jellegzetes dán ételt, ezt azóta is vígan emlegetik.
Egy szó mint száz, Erasmuson részt venni jó, külföldi gyerekeket fogadni is jó, mert a világot meg lehet ismerni egy más szemszögből, és ez az, amely által valósi, élményszerű tapasztalatokat szereznek.
Köszönjük, Dánia, koszönjük, Erasmus, köszönjük a szervezést Varga-Pintér Katalin tanárnőnek, a projekt fő koordinátorának!