Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
European art and music
A Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium volt az „Improving students reading and writing skills through European art and music” című projekt magyarországi házigazdája az Erasmus+ / Iskolák, óvodák stratégiai partnersége köznevelési témában 2016 június 3. és 10. között. A projekt első állomása Tamási volt, ahol 8 magyar diák látott vendégül 8 olasz diákot. A vendégek június 3-án érkeztek Budapestre, ahol ízelítőt kaptak Magyarország történelméből és kultúrájából. A Budai Várban egy izgalmas angol nyelvű múltidéző kalandtúrán vehettek részt diákjainkkal együttműködve.
A hétvégét a családokkal töltötték, akik különböző kulturális programokat szerveztek számukra.
A következő napot Regölyben, egy szkíta faluban töltöttük, ahol ősi módszerekkel ékszereket és cserépedényeket készíthettek a tanulók. A délután folyamán lovaskocsizásra és pereckalács sütésre láttuk vendégül olasz partnereinket. Az ötödik napon Pécsre kirándultunk, ahol a Zsolnay negyedben megnéztük a Gyugyi gyűjteményt, majd a kerámia festődében cseréptányérokat festettünk, melyeket a kiégetés után a tanulók hazavihettek. A délutánt a Vasarely múzeumban töltöttük, ahol angol nyelvű tárlatvezetésen vettünk részt, melynek része volt egy háromdimenziós kiállítás megtekintése is. A látogatást egy interaktív vetélkedő zárta, amelyen a tanulók a művész technikáját kipróbálva alkothattak is.
A hatodik napon a tanulók a gimnázium életével ismerkedtek óralátogatás keretében. Amíg a diákok testnevelés, angol és énekórán voltak, addig a pedagógus kollégákkal a szeptemberi találkozó részleteit egyeztettük. A program részeként egy PPT előadást tartottam Würtz Ádám munkásságáról, életéről és hitvallásáról. Az előadást követően a tanulók vegyes csapatokban egy vicces vetélkedőn vehettek részt, ahol Tamásival és Magyarországgal ismerkedhettek meg. A vetélkedő végén erdélyi népi táncot tanultunk iskolánk táncosaitól. Ebéd után a városi fürdőbe vittük vendégeinket.
A hetedik napon erdei pikniket szerveztünk a városi Parkerdőben. A túra egy városi sétával kezdődött, amely magába foglalta a városi könyvtárban kiállított Würtz Ádám rézkarcok megtekintését is. Az erdei túra a mintegy fél évszázados erdei kilátótoronyba való felkapaszkodással kezdődött. Az ebédet egy erdei tisztáson főztük, majd a halastóról és a partján álló erdei fakápolnáról akvarell képet festettek a tanulók. A nap befejezéseként a helyi vadasparkba látogattunk, ahol az erdészek segítségének köszönhetően rengeteg dámszarvast, muflont és vaddisznót láthattak a gyerekek.
Az utolsó napon a részvételi oklevelek kiosztására került sor. A tanulók felelevenítették a hét eseményeit és megtekintették a magyar tanulók kiállított munkáit. Ebéd után meghívtuk vendégeinket egy finom fagylaltra, majd búcsút vettünk olasz partnerektől.